(ÁSZF)
Budai Ágnes
elektronikus kereskedelmi szolgáltatásához
Kérünk mindenkit, amennyiben vásárlója kíván lenni webáruházunknak, figyelmesen olvassa el jelen tájékoztató anyagunkat, és kizárólag abban az esetben vegye igénybe a szolgáltatást, amennyiben minden pontjával egyetért, és magára kötelező érvényűnek tekinti.
Bevezető:
Budai Ágnes egyéni vállalkozó (továbbiakban: Szolgáltató) és a weboldal vásárlója, mint Felhasználó (továbbiakban: Felhasználó) között létrejött jogviszonyt a jelen általános szerződési feltételek szabályozzák.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:77. § (1) bekezdése szerint általános szerződési feltételnek minősül az a szerződési feltétel, amelyet az alkalmazója több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg. A Ptk. 6:78. § (1) bekezdése szerint az általános szerződési feltétel akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát a szerződéskötést megelőzően megismerje, és ha azt a másik fél elfogadta.
Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Ektv.) 5. § (1) bekezdése szerint a szolgáltató köteles az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásra vonatkozó általános szerződési feltételeket oly módon hozzáférhetővé tenni, amely lehetővé teszi az igénybe vevő számára, hogy tárolja és előhívja azokat.
Szerződő felek kijelentik, hogy a szerződés teljesítése során egymással együttműködnek, a szükséges tájékoztatást egymásnak megadják, az esetleges vitás kérdésekben elsősorban békés úton történő megoldást részesítik előnyben.
A Vásárlói és Szolgáltatói jogok és kötelezettségek tekintetében a Szolgáltató üzleti magatartásában és szabályzataiban igyekszik a polgári jog “”egyenlőség elvét”” érvényben tartani.
Kérjük figyelmesen olvassa el a jelen ÁSZF rendelkezéseit és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben az ÁSZF minden pontját magára nézve kötelező érvényűnek fogadja el. Kérdés esetén a Szolgáltató alább megadott elérhetőségein állunk rendelkezésére.
FONTOS!
A 45/2014. (II.26) KORM. RENDELET 15.§ (1) BEKEZDÉSE ALAPJÁN EZ ÚTON IS FELHÍVJUK SZÍVES FIGYELMÉT, HOGY A WEBÁRUHÁZBAN LEADOTT MEGRENDELÉSSEL A VÁSÁRLÓNAK FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGE KELETKEZIK!
A Szolgáltató adatai:
Neve: Budai Ágnes
Székhelye: 2030, Érd, Szilvafa u. 4
Nyilvántartó hatóság:
NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL Pest Megyei Adó- és Vámigazgatósága Nyilvántartási Osztály 2.
Nyilvántartási szám: 6830676485
Adószáma: 56808935-1-33
A Szolgáltató tevékenysége nem engedélyhez kötött.
A Szolgáltató elérhetőségei:
Telefon: +36-70/3174046
Hétfő-Péntek: 9:00 – 17:00
e-mail: info@mindigmozgasban.hu
A Szolgáltatónak személyes ügyfélszolgálata és üzlete nincsen.
A Szolgáltató bankszámlaszáma:
K&H Bank Zrt.
10404041-77565653-48481018
A Szolgáltató megadott számlaszáma forint számlaszám.
Fogalmak:
Elektronikus kereskedelmi szolgáltatás: olyan információs társadalommal összefüggő szolgáltatás, amelynek célja valamely birtokba vehető forgalomképes ingó dolog – ideértve a pénzt és az értékpapírt, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőket -, szolgáltatás, ingatlan, vagyoni értékű jog (a továbbiakban együtt: áru) üzletszerű értékesítése, beszerzése, cseréje vagy más módon történő igénybevétele.
Jelen esetben a Szolgáltató www.mindigmozgasban.hu honlapján a regisztrációt követően az adott termékcsomag megvásárlására irányuló szerződéskötés, azaz a weboldalon megrendelés leadása és/vagy feliratkozás a hírlevélre.
Felhasználó: a Weboldalon regisztráló, illetve, de nem kizárólagosan a weboldalon keresztül a Szolgáltató részére adásvételére vagy vállalkozási szerződés megkötésére irányuló szerződéskötési akarattal megrendelést küldő személy
Fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy
Szolgáltató: a Weboldal üzemeltetője és a Felhasználó által leadott megrendeléseket teljesítő
Termék: a Weboldalon a Szolgáltató által megvásárlásra felkínált audiovizuális médiaszolgáltatás
Webáruház: olyan weblap, ami termékeket vagy szolgáltatásokat értékesít. Jelen esetben www.mindigmozgasban.hu weboldalon keresztül elérhető internetes felület, mely az audiovizuális médiaszolgáltatási termék(ek) adásvételére irányuló szerződéskötést tesz lehetővé a kapcsolódó regisztrációval.
Általános rendelkezések:
Szolgáltató és a Felhasználó között a www.mindigmozgasban.hu (továbbiakban: weboldal) oldalon keresztül létrejött fogyasztói szerződés a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm.rendelet) alapján távollévők között kötött szerződésnek minősül, így nem tekinthető írásba foglalt szerződésnek, az nem kerül iktatásra, a későbbiekben papír alapon nem előhívható és nem hozzáférhető. A szerződés nyelve a magyar.
Felhasználó a Szolgáltatóval a Weboldal használata során, a Szolgáltatás megrendelése esetén tehát elektronikus úton köt szerződést.
A Korm. rendelet 4.§ 10. távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti áru vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak;
A fenti jogszabályhelyek figyelembevételével jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) hatálya kiterjed minden olyan elektronikus kereskedelmi szolgáltatásra és ügyletre, amely a Szolgáltató által üzemeltetett weboldal (a továbbiakban: Weboldal) használata útján jön létre a jelen ÁSZF-ben meghatározott felek, azaz a Szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevő felhasználó (a továbbiakban: Felhasználó), mint távollevők között.
Felhasználó részére a megrendelt termékeket csak a jelen ÁSZF, mint vásárlási feltételek elfogadását követően, a webáruházban rögzített és a 2001. CVIII. törvény alapján visszaigazolt megrendelési eljárás keretében tudjuk biztosítani, így a Korm. rendelet 13.§ és 19.§ eseteire a fogyasztó, mint ”szerződéskötést megelőző teljesítésre” nem formálhat igényt.
A Weboldal használatával létrejött szerződésekre az ÁSZF rendelkezésein felül alkalmazandók azok a különös szerződési feltételek is (ideértve különösen az akciós ajánlatokat, árakat, fizetési feltételeket és módszereket, szerződési futamidőket), amelyeket a Szolgáltató akcióival kapcsolatban időről időre felajánl. Az ÁSZF és a felek által elfogadott különös szerződési feltételek ellentmondása esetén a különös szerződési feltételek az irányadók.
Felhasználó a webáruházat kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy a Szolgáltató nem vállal felelősséget az okozott vagyoni és nem vagyoni eredetű károkért. Szolgáltató kizár minden felelősséget a honlap használói által tanúsított magatartásért.
Felhasználó teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, a webáruház használata során a termék(ek)hez kapcsolódó, a webáruház által tárolt hozzászólásaiban kifejtett véleményéért is.
Szolgáltató nem köt szerződést kiskorú (18 év alatti) személlyel.
Szolgáltató a megrendelést a webáruházon keresztül csak akkor fogadja el, ha a Felhasználó a megrendeléshez szükséges valamennyi adatot helyesen adja meg. A Szolgáltatót a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
A Szolgáltató semmilyen magatartási kódex rendelkezéseinek nem vetette alá magát.
—————————————————————–
1. Megrendelhető Szolgáltatások köre, leírása, ár
A Weboldal lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatást kínál ellenérték fejében (visszterhesen). Szolgáltató tanácsadással, személyi edzéssel és személyes tanácsadással foglalkozik.
A Weboldalon a Szolgáltató saját módszere, szakmai tapasztalata alapján felépített tartalmakat (edzésterveket, mozgás-és tartásjavító programokat) tesz közzé, amelyekhez kizárólag az adott termékcsomagra, mint Szolgáltatásra előfizető Felhasználók férhetnek hozzá.
A Felhasználó a megrendeléssel (illetve a megrendelés során létrehozott regisztrációjával) jogosultságot szerez a Weboldalon megtalálható, az adott előfizetési csomaghoz kapcsolódó tartalmakhoz való hozzáféréshez a megrendelt Szolgáltatásnak megfelelő mértékben, ideig és tartalommal.
Az edzésprogram az előfizetést követően, az ahhoz kapcsolódó regisztrációval a megrendelés elektronikus (e-mail) úton történt visszaigazolását követően vehető igénybe.
A Weboldalon feltüntetett árak bruttó árak. Felhasználó és a Szolgáltató között a Szolgáltatás megrendelésével az előfizetést magában foglaló, átalánydíjas szerződés jön létre, a feltűntetett ár a megrendelt szolgáltatás teljes időtartamára vonatkozó valamennyi költséget tartalmazza.
A Weboldalon közzétett bruttó árak változtatásának jogát a Szolgáltató fenntartja azzal, hogy a módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba, a módosítás a már megrendelt és kifizetett Szolgáltatás árát nem befolyásolja. A megrendelt Szolgáltatás lejártát követően ugyanazon Szolgáltatás azonban már csak a megváltozott áron vásárolható meg.
Akciós ár bevezetése esetén a Szolgáltató teljeskörűen tájékoztatja Felhasználókat az akcióról és annak pontos időtartamáról.
Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére nyilvánvalóan hibás ár kerül a Weboldalon feltüntetésre – különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, a Szolgáltatás közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő “0” Ft-os vagy “1” Ft-os árra -, úgy a Szolgáltató nem köteles a hibás áron teljesíteni. Szolgáltató felajánlhatja a helyes áron történő teljesítést, amelynek ismeretében a Felhasználó elállhat a megrendeléstől.
Jelen weboldalon az 1997. CLV. tv. 14.§ (4) és (5) bekezdés, illetve a 4/2009. (I.30.) NFGM-SZMM együttes rendelet szerint az árak feltüntetése magyar forint (Ft/HUF) pénznemben történik.
2. Rendelés menete / Regisztráció
Felhasználó a Weboldalon történő megrendelésével és a megrendelés során rögzített regisztrációjával kijelenti, hogy a jelen ÁSZF, és a Weboldalon közzétett Adatkezelési Nyilatkozat feltételeit megismerte és azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el, az adatkezeléshez hozzájárul.
A weboldal megrendelés funkciójának elérése regisztrációhoz kötött.
Regisztrációra kizárólag vásárlással együtt lehetséges.
Megrendeléskor csupán az azok teljesítéséhez szükséges minimális információk megadása kötelező (Név, Lakcím, e-mail cím, és a vásárlói fiók későbbi eléréséhez szükséges jelszó).
A weboldal adatbázisába kerülő jelszavakat weboldalunk automatikusan titkosítja.
A regisztráció során az adatokat a 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően kezeljük. Az adatok kezelésére vonatkozó adatvédelmi nyilatkozatot ITT tekintheti meg.
A sikeres megrendelés/regisztrációról automatikus e-mailes visszaigazolás kerül elküldésre. A pontos adatok megadása kulcsfontosságú, így kérjük ezeket kiemelt figyelemmel szíveskedjenek megadni.
A megrendelés során Ön köteles a számla kiállításához szükséges minimális adatok megadására, mint név, cím és e-mail cím. A megrendelés során továbbá Ön köteles megadni a későbbiekben a Weboldalon történő regisztrációjához kapcsolódó jelszavát is, mellyel a későbbiekben a Weboldalon keresztül történő belépéssel hozzáférhet a megvásárolt Szolgáltatáshoz, mint előfizetéséhez. Javasoljuk, hogy a jelszó legalább 12 karakter hosszúságú legyen. A nehezebb kitalálhatóság érdekében javasoljuk, hogy a jelszó tartalmazzon kis és nagy betűket, számokat és különféle különleges karaktereket, mint pl.: ! ” ? $ % ^ & ”.
A Szolgáltató a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szolgáltatási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. Szolgáltató a regisztrált adatok Felhasználó által történő megváltoztatásából eredő kárért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. Szolgáltató mindezektől függetlenül együttműködik az esetleges adatbeviteli hibák lehetséges kijavítása érdekében a Felhasználó erre irányuló írásbeli, kifejezett kérelmére.
Felhasználó köteles a megrendelés és regisztráció során a saját, valós adatait megadni. Az esetlegesen hamisan vagy más, harmadik személyhez köthetően megadott valótlan adatok esetén semmis a Felek között létrejött szerződés. Amennyiben a Felhasználó más, harmadik személy nevében vagy annak adataival veszi igénybe a Weboldal szolgáltatásait, úgy Szolgáltató a felelősségét kizárja.
A Szolgáltatót nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha a Felhasználó a regisztrációját vagy a jelszavát elfelejti, vagy az illetéktelenek számára bármely, nem a Szolgáltatónak felróható okból hozzáférhetővé válik.
Szolgáltató minden esetben elektronikus számlát küld a’ Számlázz.hu’ rendszerén keresztül a fizetést követően.
Megrendelt termék kifizetése kizárólag bankkártyával (ide majd be kell írni, hogy milyen módon/kártyával) lehetséges. A kifizetést követően a kiválasztott termék (csomag) azonnal elérhetővé válik.
A Szolgáltatás megrendelésével a szerződés egy (1) hónapos előfizetési időszakra jön létre. A szolgáltatás minden hónapban automatikusan meghosszabbodik további egy (1) hónappal egészen addig, amíg Felhasználó vagy a Szolgáltató a szerződést fel nem mondja. Bármelyik fél felmondása esetén a már megfizetett díj nem kerül visszafizetésre, Felhasználó az adott időszak végéig hozzáféréssel rendelkezik a Szolgáltatáshoz.
Próba előfizetés:
14 napos próba előfizető (továbbiakban próba előfizetők) a mindigmozgásban.hu portál próba előfizetői a 14 napos próba előfizetési időszak alatt, egyszeri 250 ft-os díj ellenében korlátlanul hozzáférnek a weboldalon található ’Ezüst csomag’ által tartalmazott szolgáltatásokhoz.
14 napos próba előfizetési időszak igénylésére egy email címmel csak egyszer van lehetőség.
Az ’Ezüst csomag’ előfizetése kimeríti az előfizetői szolgáltatáscsomag kipróbálásának lehetőségét, így ezt követően nincs további lehetőség 14 napos próba előfizetési időszak rendelésére.
A 14 napos próba előfizetési időszak megrendelése egyszeri 250 ft összegű díj ellenében. A megadott kártya adatok alapján a bankszámla egyszeri 250 Ft összegű díjjal kerül megterhelésre a 14 napos próbaidőszak alatt.
Amennyiben az ’Ezüst csomag’ előfizetést a 14. napig próba előfizető monda le, úgy a megadott adatok alapján a kártya a 15. napon az ’Ezüst csomag’ egy havi előfizetési díjával, azaz 9.900,-Ft összeggel megterhelésre kerül mindaddig, míg az előfizetés nem kerül lemondásra.
Az előfizetés bármikor lemondható, de csak az adott időszak végével, a már megfizetett havi díjat a mindigmozgasban.hu nem téríti vissza. A lemondást követően az adott hónap végéig a megrendelt szolgáltatás korlátozás nélkül igénybe vehető.
Kapcsolattartás:
Megkapják a mindigmozgasban.hu hírlevelét, amelyből rendszeresen tájékozódhatnak az aktuális ajánlatokról, egészségmegőrzéssel és sportolással kapcsolatos információkról, blogbejegyzésekről, videókról stb.
A hírlevelet a próbaidőszak lejártát követően is küldeni fogja a mindigmozgasban.hu, egészen addig, míg próba előfizető a hírlevélről le nem iratkozik.
A próba előfizetőknek lehetőségük van leiratkozni a mindigmozgasban.hu hírleveléről anélkül, hogy a próbaidőszak alatt az ’Ezüst csomag’ által tartalmazott szolgáltatások korlátozásra kerülnének.
Fentiektől függetlenül próba előfizető értesítéseket, rendszerüzeneteket kaphat, amelyek a weboldal használatát segítik, vagy az előfizetéshez kötött szolgáltatás teljesítését szolgálják, az előfizetéssel kapcsolatos információkat tartalmaznak.
Felhasználó jogosult a Szolgáltatás szüneteltetéséhez. Felhasználó ennek során jogosult arra, hogy a megvásárolt Szolgáltatás következő hónapra történő meghosszabbítását ne kérje, arra vonatkozóan fizetési kötelezettsége nem keletkezik, azonban a csomagokhoz való hozzáférése ez idő alatt felfüggesztésre kerül.
Amennyiben Felhasználó nem biztosít a szükséges összegben fedezetet a fizetés esedékessége napján, a Szolgáltató a fizetés sikertelenségéről e-mail üzenetet küld Felhasználó részére a Felhasználó által a megrendelés során megadott e-mail címére. Szolgáltató ezt követően 8 napon belül további 5 alkalommal – 12 óra elteltével, újabb 12 óra elteltével, majd 24 óra elteltével, ezt követően 48 óra és végül 72 óra elteltével – megkísérli terhelni Felhasználó bankkártyáját a díj összegével. Amennyiben a fizetésre határidőben nem kerül sor, a Szolgáltató azonnal felfüggesztheti vagy korlátozhatja a Felhasználó hozzáférését a Szolgáltatáshoz.
Megrendelések visszaigazolása
Azt követően, hogy a Felhasználó elküldte a megrendelést, általában pár percen belül erről automatikus e-mail visszaigazolást kap.
Az automatikus e-mail a megrendelésének részleteit és a fizetett összeget is tartalmazza. A fizetett összegen kívül mást nem kell fizetni.
Amennyiben a beérkezett üzenetek mappában nem találja a visszaigazolást ellenőrizze a SPAM – levélszemét – mappákat is.
2001. CVIII. tv. 6.§ (2) bekezdés szerint a Szolgáltató köteles a Felhasználó megrendelésének megérkezését elektronikus úton haladéktalanul visszaigazolni.
A Felhasználó mentesül az ajánlati kötöttség alól, ha késedelem nélkül (48 órán belül) nem kapja meg a Szolgáltatótól az elküldött rendelésére vonatkozó visszaigazoló e-mailt.
Ha az e-mail-ek azért nem érkeznek meg, mert a Felhasználó e-mail fiókjának tárhelye betelt, vagy rossz e-mail címet adott meg, és így a Szolgáltató a visszaigazolást nem képes végrehajtani, a Szolgáltató emiatt kizárja a felelősségét ez ügyben.
Ha a visszaigazoló e-mailben szereplő adatok tekintetében a Vásárló hibát vesz észre, azt 1 napon belül jeleznie kell a Szolgáltató felé az Szolgáltató jelen ÁSZF „A Szolgáltató elérhetősége” pontjában megadott elérhetőségek egyikén, a nem kívánt rendelések teljesítésének elkerülése érdekében.
A megrendelt termék fizetésének módja
A fizetés kizárólag bankkártyás fizetéssel lehetséges Stripe, Inc
A bankkártyás fizetés, Stripe, Inc esetében szinte azonnal teljesül a fizetés.
Minden, a webáruházba beérkezett megrendelés feldolgozását követően visszaigazolást küldünk a megrendelésről. A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz.
Felhasználó a számlát elektronikus úton kapja meg a megadott e-mail címére
Az e-mail-ben történő visszaigazolás/számla kézbesítésének hiányát okozhatja rosszul megadott e-mail cím vagy az e-mail fiókhoz tartozó tárhely telítettsége.
Környezetvédelmi szempontok miatt nem használunk papír alapú számlázást csak elektronikus számlát (Számlázz.hu).
Előfizetés szüneteltetése
Felhasználó az előfizetést bármikor szüneteltetheti.
Felhasználó a szünetelést akként kérheti, hogy a vásárlást követően a Fiókjában az előfizetései között kiválasztja a szünetelni kért csomagot, kiválasztja a megtekintés gombot, majd azt követően az oldal alján kiválasztja a kapcsolódó előfizetések alatt ismét a megtekintés gombot, ahol a lemondással az előfizetés szünetelése kezdeményezhető.
Előfizetés lemondása
Felhasználó az előfizetése lemondásához részletes útmutatást talál a jelen pontban.
Az előfizetés lemondását akként kérheti, hogy a vásárlást követően a Fiókjában az előfizetései között kiválasztja a szünetelni kért csomagot, kiválasztja a megtekintés gombot, majd azt követően az oldal alján kiválasztja a kapcsolódó előfizetések alatt ismét a megtekintés gombot, ahol a lemondással az előfizetés megszűntetése kezdeményezhető. A rendszer ez esetben Felhasználótól többszöri megerősítést kér, hogy megerősítse valóban le kívánja mondani az előfizetést. Amennyiben Felhasználó minden esetben igennel válaszol, az előfizetése megszakításra kerül, azaz többé nem fog megújulni. A kifizetett időszak végéig az előfizetéses tartalmakhoz hozzá fog férni Felhasználói regisztrációjával.
Hírlevél
A Weboldalon keresztül hírlevél igényelhető. A feliratkozás során a felhasználó megadhatja e-mail címét és nevét. A feliratkozás gombra kattintva felhasználó hozzájárul, hogy a Szolgáltató a részére hírlevelet küldjön és e célból megadott adatait kezelje. A hírlevélre a feliratkozás bármikor törölhető a felhasználó által, bármelyik, a Szolgáltató által küldött e-mail alján a leiratkozás gombra kattintva.
Reklamáció, panaszkezelés és vitarendezés
Felhasználó panasz ügyintézést csak és kizárólag e-mailben (info@mindigmozgasban.hu) fogadunk a probléma részletes leírásával.
Szolgáltató az írásban érkezett panaszt 30 napon belül köteles kivizsgálni és megválaszolni. Szolgáltató a panasz elutasítása esetén írásban tájékoztatja a Felhasználót az elutasítás indokairól. Szolgáltató a panaszkezelés során a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezéseinek megfelelően jár el.
Felhasználó jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A fogyasztóvédelmi hatóság hatásköre nem terjed ki a szerződés létrejöttére, érvényességére, joghatásaira és megszűnésére vonatkozó rendelkezések betartásának ellenőrzésére.
A fogyasztóvédelmi hatóságról további információk a https://fogyasztovedelem.kormany.hu linken találhatók.
2013. évi V. tv. (Ptk.) 6:159.§ – 6:167.§ szerinti kellékszavatossági igényre alapított követelést a) közös megegyezés útján, b) békéltető eljárással vagy c) polgári jogi eljárásban lehet érvényesíteni.
A bírósági eljárást megelőző fogyasztói vitarendezés eszköze a gazdasági kamarák mellett működő békéltető testületek előtti eljárás, amelynek célja, hogy a fogyasztók és a vállalkozók között felmerült vitás ügyeket a felek között egyezséggel zárja le.
A békéltető testületek hatáskörébe tartozik a fogyasztó (Felhasználó) és a vállalkozás (Szolgáltató) közötti, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy bírósági eljáráson kívüli rendezése, e célból egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében.
A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.
A vállalkozást, amely ellen a fogyasztó kérelmét benyújtotta, az eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. A bírói út igénybevételére a békéltető testületi eljárás lefolytatását követően is van lehetőség.
Az illetékes Iparkamara mellett működő Békéltető Testület:
Pest Megyei Békéltető Testület
Címe: 1055 Budapest, Balassi Bálint utca 25. IV/2.
Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf.: 81
E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu
Telefon: 06-1-792-7881
Felhasználó jogosult a jogvitából származó követelésének bírósági úton történő érvényesítésére polgári peres vagy nemperes eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint.
Az Európai Unióban tartózkodási hellyel rendelkező fogyasztók és az Európai Unióban letelepedett szolgáltatók közötti, online adásvételi, szolgáltatási szerződésekből eredő kötelezettségekkel kapcsolatban felmerülő jogviták, így az online megkötött szerződésekkel összefüggő fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése céljából rendelkezésre áll az Európai Bizottság által működtetett európai online vitarendezési platform.
Az online vitarendezési platform a http://ec.europa.eu/odr linken elérhető.
Elállás vagy felmondás
A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ának értelmében a Felhasználót, mint fogyasztót a Szolgáltatóval, mint vállalkozással a Weboldalon keresztül létrejött szerződéstől egyoldalú, indokolás nélküli elállási jog illeti meg. A fogyasztó az arra vonatkozó kérését, hogy a vállalkozás a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés teljesítését már a 20. § (2) bekezdése szerinti határidő lejárta előtt kezdje meg, köteles a vállalkozóval kifejezetten közölni.
A Felhasználó elállásra vagy felmondásra vonatkozó nyilatkozatát a Szolgáltatóval írásban köteles közölni a Szolgáltató info@mindigmozgasban.hu e-mail címére küldött elektronikus levéllel vagy postai úton a Szolgáltató 2030 Érd, Szilvafa utca 4. szám alatti címére.
20. § (1) Az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között kötött szerződés esetén a fogyasztót a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül indokolás nélküli elállási jog illeti meg. Olyan üzlethelyiségen kívül kötött és távollévők között kötött szerződés esetén, amely szolgáltatás nyújtására irányul, ha a 13. § vagy a 19. § szerinti nyilatkozat megtételét követően a teljesítés megkezdődik, a fogyasztót a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül indokolás nélküli felmondási jog illeti meg.
(2) A fogyasztó az (1) bekezdés szerinti elállási vagy felmondási jogát
b) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szerződés megkötésének napjától
A Felhasználó 14 napon belül elállhat a szerződéstől indoklási kötelezettség nélkül. Amennyiben Felhasználó él az elállási jogával a szerződést egyoldalúan és visszamenőleges hatállyal szünteti meg.
A Felhasználó elállási jogát a jelen általános szerződési feltételek 1. sz. mellékletében található nyilatkozat-minta felhasználásával; vagy az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján gyakorolhatja. Az elállási jog határidőben érvényesítettnek tekintendő, amennyiben Felhasználó az erre vonatkozó nyilatkozatát az elállási határidőben igazoltan elküldte.
A Felhasználót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát a jelen pontban és a jogszabályokban foglaltakkal összhangban gyakorolta.
Felhasználó jogszabályoknak megfelelően elállása esetén Szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríti a Felhasználó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is.
Jogszabályoknak megfelelő elállás vagy felmondás esetén a Szolgáltató a Felhasználónak visszajáró összeget a Felhasználó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A Felhasználó kifejezett beleegyezése alapján a Szolgáltató a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a Felhasználót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti.
Amennyiben Felhasználó fogyasztónak minősül, úgy a szerződéskötésre tett ajánlatot (elküldött megrendelés) mindaddig visszavonhatja, ameddig azt a Szolgáltató vissza nem igazolja a jelen ÁSZF ’Megrendelés menete’. pontja szerint. A Szolgáltató általi visszaigazolásig a Felek között szerződés nem jön létre. Az ajánlat visszavonása esetén a Felhasználó, mint fogyasztó, mint Megrendelő szerződés megkötésére irányuló ajánlati kötöttsége megszűnik.
Szavatosság
A Felhasználó (a Ptk. 6:159 § – 6:170 § rendelkezései szerint) a Szolgáltatóval szemben a Szolgáltató hibás teljesítése esetén kellékszavatossági igényt érvényesíthet.
Kellékszavatosság
A Szolgáltató köteles a teljesítés hibáját annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított 2 hónapon belül közölni.
A teljesítéstől számított 6 hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a Felhasználó igazolja, hogy a teljesítést a Szolgáltató nyújtotta. A teljesítéstől számított 6 hónap eltelte után azonban a Felhasználó köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
A szerződés teljesítésétől számított 2 éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági igény nem érvényesíthető.
A Felhasználó – választása szerint- az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Felhasználó által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igény teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére a Felhasználó is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.
Szavatossági igény bejelentése
Szavatossági igény benyújtása a 19/2014. (IV.29) NGM. rendelet szerint nem fogyasztóvédelmi panasznak minősül, a szavatossági igény érvényesítéséhez a létrejött fogyasztói szerződést a Felhasználónak kell bizonyítania az eredeti számla bemutatásával. A szavatossági igényről jegyzőkönyvet kell felvenni.
Felhasználó szavatossági igényét a Szolgáltatónak küldött levélben, vagy elektronikus levélben az info@mindigmozgasban.hu címen jelentheti be.
Ekkor a levélnek tartalmaznia kell:
– a vásárló nevét, címét,
– a vásárlás időpontját,
– a termék megnevezését, vételárát,
– a hiba leírását,
– a hiba dokumentációját,
– a hiba bejelentésének időpontját,
– a vásárló által érvényesíteni kívánt szavatossági igényt
Egészségügyi tájékoztató, felhívás
A videón látható edzés fokozott terhelést jelent a szervezete számára, ezért kérjük, hogy a gyakorlatsor megkezdése előtt keresse fel háziorvosát/kezelőorvosát és kérje ki szakvéleményét. Kérjük, hogy az edzést csak a háziorvosa/kezelőorvosa jóváhagyását követően kezdje meg.
A weboldalon keresztül elérhető edzésvideók, mint termékek nem minősülnek egészségügyi tanácsadásnak.
Az edzésprogramok nem személyre szabottak, ezért nem tudják figyelembe venni esetleges egészségügyi problémáit.
Kérem, hogy a videóban elhangzó instrukciókat minden esetben maradéktalanul tartsa be, a gyakorlatokat sportolásra alkalmas, kényelmes öltözetben és biztonságos környezetben végezze.
Az edzést mindenki csak a saját felelősségére végezheti el. A videó készítőjeként Szolgáltató nem vállal felelősséget, ha Ön azért szenved bármiféle sérülést, egészségkárosodást, mert egészségi állapota nem volt megfelelő a videóban látható gyakorlatsor elvégzéséhez vagy mert az elhangzott instrukciókat nem tartotta be. Szolgáltató a gyakorlatok elvégzésekor, kivitelezésekor nincs, és nem is lehet jelen személyesen.
Ha a gyakorlatok végzése során rosszullét lép fel (szédülés, hányinger, fejfájás, fájdalom stb.) kérjük hagyja abba az edzést és keresse fel háziorvosát/kezelőorvosát.
Amennyiben az edzést megkezdi, elvégzi, azzal ezen tájékoztatóban és a jelen ÁSZF-ben foglalt feltételeket elfogadja.
Szerzői jog és egyéb védelmek
A Weboldal tartalma, ideértve különösen, de nem kizárólagosan a Weboldalon megjelenő videók, képek, fotók, illusztrációk és egyéb megoldások, szövegek, adatok, információk, illetve azok elrendezése szerzői jogi védelem alá tartoznak, felhasználásuk engedélyezésére kizárólag a Szolgáltató jogosult. A Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül – a magáncélú felhasználás esetét kivéve – tilos a Weboldal tartalmának egészét vagy részeit felhasználni, reprodukálni, átruházni, terjeszteni, átdolgozni, vagy tárolni.
Amennyiben a Weboldalon megjelenített tartalommal kapcsolatosan bármilyen észrevétele, panasza lenne, illetve amennyiben tudomása van róla, hogy a Weboldal bármely tartalma máshol jogosulatlanul megjelenik, felhasználásra kerül, úgy kérjük, hogy ezt a Szolgáltató részére jelezni szíveskedjen az alábbi elérhetőségen: info@mindigmozgasban.hu
Kapcsolattartás
A Korm. rendelet 6.§ alapján Szolgáltató a szerződéskötést követő kapcsolattartáshoz elektronikus ügyintézést biztosít, a Szolgáltató biztosítja, hogy a vele kapcsolatba lépő fogyasztót (Felhasználót) a hívásért emelt díj nem terheli.
Szolgáltató ügyfélszolgálati telefonszáma normál (nem-emelt) hívásdíjú.
A Szolgáltató telefonszáma: +36-70/3174046
Egyéb rendelkezések:
Jelen webáruházban, a rendelések leadásával létrejövő fogyasztói szerződésben, illetve a későbbi kapcsolattartás során használt nyelv a magyar.
A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a 2013.V. (Ptk.) a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. tv. rendelkezései az irányadók.
Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a jelen ÁSZF rendelkezéseit időről időre frissítse. Teszi ezt első sorban annak érdekében, hogy a Weboldal esetleges változtatásai, módosításai megfelelő módon lekövetésre kerüljenek, annak tényleges működését, feltételeit jobban visszatükrözze. Szolgáltató jogosult továbbá alapos okból az ÁSZF módosítására is, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az esetlegesen időközben bekövetkezett jogszabályváltozásnak történő megfelelést is. A Szolgáltató a módosításról a Felhasználókat a Weboldalon és hírlevélen keresztül is tájékoztatja azzal, hogy ebben az esetben a Felhasználót megilleti a szerződéstől való elállás vagy felmondás joga.
A webáruházban való vásárlás feltételezi a vásárló részéről az internet technikai lehetőségeinek, sajátosságainak és korlátainak ismeretét, és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását. Javasoljuk, hogy használjon vírus- és spyware-védelmi szoftvereket friss adatbázissal, és mindenkor telepítse az operációs rendszer és a böngészője aktuális biztonsági frissítéseit.
Szolgáltató a jogszabály által megengedett mértékig kizárja a felelősségét azért, ha Felhasználó nem tudja igénybe venni a Szolgáltatást vagy ugyan igénybe tudja venni a Szolgáltatást, de csak korlátozottan az internet túlterheltsége vagy számítógépekkel, vagy egyéb eszközökkel, hálózatokkal, az elektronikával vagy a kommunikációval kapcsolatos olyan hibák miatt, amelyek a Szolgáltató érdekkörén kívül esnek.
Szolgáltató nem felelős semmilyen kárért, amely a weboldalra való csatlakozás miatt következett be. A vásárlót terheli a számítógépe, illetve az azon található adatok védelmének kötelezettsége.
Ajánlott HTML 5 szabványnak megfelelnek: Chrome, Mozilla Firefox, Microsoft Edge és ezen böngészők frissebb változatai. Más böngészőkön a webáruház nem feltétlenül tud korrekt működést garantálni.
Technikai adatok:
A Weboldal Műszaki Üzemeltetéséhez kapcsolódóan a 2001.CVIII. tv. 4.§ h) pontjára tekintettel tájékoztatjuk, hogy adataik tárolását a RackForest Informatikai Kereskedelmi Szolgáltató és Tanácsadó Zrt. szerverterme végzi. Az adatok Magyarországon belül kerülnek tárolásra.
A RackForest Informatikai Kereskedelmi Szolgáltató és Tanácsadó Zrt. adatai:
Cégnév: RackForest Informatikai Kereskedelmi Szolgáltató és Tanácsadó Zrt.
Székhely: 1132 Budapest, Victor Hugo utca 11. 5. em. B05001.
Adószám: 32056842-2-41
Nyilvántartó hatóság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
Cégjegyzékszám: 01 10 142004
Hivatkozott jogszabályhelyek:
2013. évi V. tv. a Polgári törvénykönyvről
2001. CVIII tv. az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről
2011. CXII. tv az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól
19/2014. (IV.29) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól
* A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény
* 151/2003.(IX.22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról
* A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény
* A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény
* A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény
* A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009.(IX.29.) Kormányrendelet
* A termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló 4/2009. (I.30.) NFGM-SZMM együttes rendelet
Ezen jogszabályok hatályos és teljes változatát Ön a www.njt.hu weboldalon, a Nemzeti Jogtárban megtekintheti.
Záró rendelkezések:
Kereskedő bármikor jogosult jelen vásárlási tájékoztató kondícióit egyoldalúan módosítani, a tisztesség, üzleti etikai és jogszerűség megtartása mellett. Az esetleges módosítás a weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.
ÁSZF hatálybalépésének napja: 2025.05.07
Tájékoztató utoljára frissítve, és hatályos: 2024.05.07
1. melléklet
Elállási/Felmondási nyilatkozatminta
(csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)
Címzett:
Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében:
Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:
A fogyasztó(k) neve:
A fogyasztó(k) címe:
A fogyasztó(k) aláírása:
Kelt:
2. melléklet
A szavatosságokra vonatkozó mintatájékoztató:
Kellékszavatosság
Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Ön a … * hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?
Ön – választása szerint-az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.
Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?
Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívom a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő…. * , de legfeljebb egy év.
Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Ön a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a …. * vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.